Internet & marketing blog

 

A statisztikák alapján folyamatosan hangolni, finomítani, vagy újítani kell honlapunk tartalmát a siker érdekében. Hogyan tehetjük ezt meg progamozói tudás nélkül?

Az előző részben a látogatottsági statisztikával foglalkoztunk. A nagy cégek sem tudják egyből a varázstrükköket a látogatók számának növelésére, ők is próbálkoznak különböző kampányokkal, megoldásokkal, annak érdekében, hogy megtalálják azokat, melyek a leginkább hatékonyak. Megállapítottuk azt is, hogy a honlapon történt módosítások, változtatások eredményét is ezen keresztül tudjuk vizsgálni.

Tehát a statisztika a módosítás vizsgálatára is szolgáló eszköz.

De hogyan találjuk meg a tartalom módosítás költséghatékony eszközét?

Találjunk egy kedvező áron dolgozó programozót és hetente több kéréssel forduljunk hozzá? Lehet, de nem valószínű, hogy pontosan fog dologzni, ha meg igen, akkor nem lesz olcsó. Bízzunk meg egy megfelelő szaktudású alkalmazottat ezzel? Ha van rá felesleges pénzünk, hogy külön honlapkészítőt alkalmazzunk, akkor nyugodtan.

A megoldás: CMS honlap

Ilyen az általunk több éve folyamatos fejlesztésben levő LiwCMS rendszer is. Ennek a lényege, hogy a tartalmat Ön tudja módosítani akár otthonról is. A honlap rejtett beléptető felületén egy felhasználónév - jelszó párossal Ön be tud lépni a honlapra, és ezek után már a mindenki számára látható menüpontokon felül Önnek láthatóvá válnak az adminisztratív menüpontok is. Funkció alapján nagyon sok ilyen lehet, a teljesség igénye nélkül pár a lehetségesek közül: portál beállítás, menü adminisztráció, hírek szerkesztése, hírlevelek, galéria adminisztráció, stb.

Visszakanyarodva a legfontosabb, hogy az egyes oldalak tartalmát szerkeszteni lehessen. A LiwCMS-sel ez nem bonyolult dolog, mivel egy jól ismert szövegszerkesztőhöz hasonló szerkesztőfelület segítségével lehet ezt elvégezni.

LiwCMS-nek létrehoztuk több verzióját, hogy ki-ki igényei és pénztárcája szerint megtalálja a számára megfelelő megoldást. Korábbi leveleinkből kitűnik, hogy a szerkeszthetőségen kívül még rengeteg dologra odafigyeltünk, mint keresőbarát felépítés, keresőoptimalizáló funkciók (oldalanként eltérő cím megadás, kulcsszavak, kifejezések, leírás megadása). A rendszer helyes működésére természetesen garanciát is vállalunk, tárhelyet biztosítunk a saját szerverünkön, domain regisztrációt intézünk. Éppen ezért a LiwCMS nem csak egy honlap, hanem egy webes megoldáscsomag.

A LiwCMS Start! egy belépő szintű honlap egy igényes template grafikával, természetesen szerkeszthető tartalommal. Ennek ára hihetetlenül alacsony, akár 23.000,- Ft + ÁFA egyszeri összegért megrendelheti a http://start.webesmegoldasok.hu internetcímen. További részleteket is itt olvashat róla.

A LiwCMS Light 10 főmenüt és 3-3 almenüt tesz lehetővé, így azoknak ajánljuk, akik komolyan szeretnének megjelenni az interneten, és ennek karbantartására időt is fordítanak. Általában minden megrendeléshez egyedi grafikát készítünk az igények alapján.

A LiwCMS Standard menükezelő felületet is tartalmaz, így a menük számában nincs megkötés. Kifejezetten nagyobb tartalmi mennyiségű honlapok megjelenítésére ajánljuk, vagy azoknak akik inkább egyszeri költséggel szeretnének honlapot készítettni, hogy a későbbiekben ők tudják felfeljleszteni azt.
Következő hírlevelünkben összegyűjtjük, hogy egy új honlap sikeres elindításához mik a legfontosabb tényezők, mikre érdemes fokozottan odafigyelni.


X

ŐSZI WEBOLDAL AKCIÓ!

Tanácsadás + domain + weboldal + tárhely egyben

MOST AKÁR 90.000FT ÁRELŐNNYEL!

 

Kattintson akciós csomagajánlatainkért!